Ferenc József 1867-es koronázásakor a négy kilogramm tömegű koronázási palástot rendbe kellett szedni. Kik végezték el ez a munkát? Az alábbi iratot jó tíz éve találtam az Országos Levéltárban.
A leírások szerint Ferenc József a koronázási ceremónia során a koronázási jelvények közül elsőként a koronázási palástot és egy sarut öltötte magára, majd ezt követően "fellépett a trónra".
A Mátyás templomba az uralkodópárnak két-két trónszéke is volt. Az alábbi ábrán a "B" a főoltárt, az "F" és a "E" betűk a trónszékek elhelyezését mutatják. Az 1-es szék a királyé, a 2. számú Erzsébeté. A trónszékeket többlépcsős dobogóra helyezték és előttük valamiféle asztal, vagy mellvéd (?) volt.
Az alábbi rajzon a koronázási szertartás térhasználata talán jobban megérthető.
De vissza a palásthoz.
Ott tartottam, hogy Ferenc Józsefen már rajta van a koronázási palást. Sajnálatos módon a palást felvételét egyetlen rajzoló sem örökítette meg. A mise folytatódott, az uralkodó letérdepelt az oltár legfelső lépcsőjére. A prímás ekkor nyújtotta át Szent István kardját. Ferenc József felállt, megfordult és a meztelen karddal az összegyűltek felé háromszor keresztet suhintott. Ezt követően a kardot felkötötték a király oldalára. Ez után a király újból letérdelt. Ekkor helyezték a fejére a koronát.
A korabeli metszetek a koronázási palástot igen sematikusan mutatják, sokkal inkább tudjuk, mintsem látjuk, hogy az uralkodó mit visel. A színét vesztett, halványkékes-halványzöldes koronázási palástot a rajzokon lágyan leomló díszköpenynek ábrázolták.
Itt a vége, fuss el véle.