130 évvel ezelőtt, 1883-ban nemzetközi villamosipari szakkiállítást rendeztek Bécsben. A villamosipar e korai periódusában (a telefon és az izzólámpa alig néhány éve létezett) egy útját kereső high-tech iparág bemutatkozása jelentős innovációs esemény volt. A feltörekvő, de még gyermekcipőben botorkáló legújabb hight-tech iparág képviselőinek seregszemléjén magyar cégek is megjelentek.
A kiállítást a Prater területén rendezték meg. Ez volt a központi csarnok.
A legnagyobb szenzáció a villamos bemutatkozása volt. A felső-vezetékes villamosnak külön pályát építettek. A villamoskocsi az emeletes lóvasúti kocsikra hasonlított. A felső szint nem igazán tűnik biztonságosnak, olyan, mintha a vezetéket egy álló ember megérinthetné. Ne feledjük, az elektromosság természetéről - nem fogdosunk áram alatti kábeleket - elemi fogalma sem volt akkor élőknek.
A hazai vasutak biztosító- és távíró berendezéseiket mutatták be.
Az Egger-testvérek cég a Tungsram alapítója volt. Egger B. Bernát 1882-ben alapította meg az Első Osztrák-Magyar Villam-világítási és Erőátviteli gyárat. Szénszálas izzókat gyártottak, később telefonkészülékeket is.
A Ganz áramfejlesztővel hajtott malomipari berendezéseket állított ki.
A Ganz gyártmányú dinamók bemutatkozása.
Itt a vége, fuss el véle.