Az alábbi, 1869-ben megjelent rajzok a belvárosi Athenaeum nyomda életébe és az ott folyó munkába nyújtanak bepillantást. A vállalkozás 326 alkalmazottal működött, akik között - mint ahogy az alábbi képek is mutatják - nők is jócskán voltak. Az elkészített rajzsorozat a technikai kultúra iránt érdeklődő, a világra nyitott művelt magyarok számára készült. És gondolom, jó reklám volt az Athenaeumnak is.

Az Athenaeum legfontosabb épülete a mai Egyetemi Könyvtárral szemközti oldalon, a Ferenciek terén állt. Az épület a belváros zegzugos utcáinak rendezése során - nagyjából az Erzsébet híd építésével egy időben - tűnt el.  Ebben az épületben voltak az irodák, a földszinten balra pedig a kiadóhivatal. A kiadóhivatal intézte az újságok előfizetését, a reklamációkat és innét postázták a megjelent lapokat. Ez igen-igen stresszes feladat lehetett. Gondoljunk bele: naprakész nyilvántartások vezetése kézírással lúdtollal, golyóstoll és írógép nélkül...

A földszint jobboldal egyik szobájában volt a pénztár, amelyet betörés ellen vasrácsokkal és egy Wertheim-szekrénnyel védtek. A pénztáros feladata volt, hogy napjában többször is a főpostára menjen a beérkező pénzes-levelekért. A vidéki újság-előfizetők ugyanis pénzes-levélben küldték el az előfizetési összeget. A pénztárost persze őrző-védő ember is kísérte. A pénztáros az előfizetők adatait, és a befizetett összegeket egy nagykönyvbe bevezette.

A nyomdagépek nem ebben az épületben dübörögtek.

A nagy ablakos, azaz világos termekkel rendelkező nyomda épülete az előbbi főépület mellett-mögött, az Iskola utcában állt. Logikusnak tűnik, hogy a két épület között közvetlen átjárás is lehetett, de erről nem találtam adatot. A gőzgépekkel működő nyomda "mindig sötét füstöt okádó" óriás kéménye, a gépek átható zaja messziről jelezte, itt gyáripari termelés folyik. Éjjel-nappal. (Érdekes lenne tudni, vajon a környékbeliek panaszkodtak-e, a zajra, vagy, azt a városi léttel együtt járónak tartották.) Az épület előtt ebédidőben és este is nagy volt a nyüzsi, mert a munkások százával áramlottak ki az épületből. A gyár nyersanyagszükségletét (papír, festék, szén) felvidéki tót fuvarosok szállították az épülethez. A szenet az épület pincéjébe rakodómunkások hordták le.

Betűöntő-műhely nyolc munkással. Középen a minőség-ellenőrzés.

A kéziratok szövegét a nyomdászok a betűszekrényekben elhelyezett betűkből kiszedik. Ez a munka magas kvalifikációt igényelt, mert a nyomdásznak értenie kellett az újságíró kézzel megírt és javított szövegét. 

Ez pedig a sztereotípiák terme. A sztereotípia a kiszedett betűkből összeálló nyomódúc. A nyomódúcról készítették el a szöveg első levonatát, ez alapján javították ki a betűhibákat.

A nyomdai irodában a megrendelő az első lenyomatot ellenőrzi.

És elérkeztünk a tulajdonképpeni nyomtatás helyére. A tetővilágítással is rendelkező teremben jobbra az elkészült nyomdai íveket rendezik. Figyelemre méltó, hogy milyen sok női dolgozót látunk.

A könyvraktár.

A kinyomtatott újságokat összehajtogatták, majd postázták az előfizetőknek. Honnét tudták, kinek milyen sajtóterméket kell postázni? Nos, az írás elején említett, a pénztáros által vezetett nyilvántartást vették elő, és az abban szereplő címekre küldték ki a lapokat. Elegáns és igényes megoldás volt, hogy a nyomda az előfizetők nevét és lakcímét egy papírszalagra kinyomtatta. Ebbe a szalagba becsúsztatták az újságokat, majd felbélyegezték azokat. Ebben a részlegben szinte csak asszonyok dolgoztak, "e munka legnagyobb részt éjjelenként szokott történni (...) e helyen szoktak összegyülekezni hajnalonként és délutánonként a lapkihordók és lapkihordónék". A lapkihordásnál "terhesebb kenyérkereset alig elképzelhető". 

Itt a vége, fuss el véle.