Az Andrássy úton 1910-ben megnyílt Párizsi Nagyáruház históriájából rendhagyó módon egy privát történet következik.
Ezt a történetet még gyerekkoromban kaptam a dédmamámtól, és arról szól, hogyan (nem) ismerkedett meg 1911-ben a dédnagyapámmal a Párizsi Nagyáruházban. A dédnagyanyám fiatal leányként ugyanis az áruház kesztyűosztályán dolgozott.
A történet ott kezdődik, hogy a dédi megismerkedett egy férfival és beleszeretett. A történetnek ez a szála sajnos ismeretlen, hogy ki volt ez a férfi, történt-e bármi kettőjük között (valószínűleg nem), azt nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy dédmamám szülei alaposan megijedtek és eltiltották 16 éves lányukat az udvarlótól.
Dédmama sírt, dacolt, a nagynénik pedig hozták-vitték a híreket és lelkére beszéltek: az a férfi bizony-bizony csak azt a bizonyos dolgot – ami tudvalevőleg a legdrágább kincse – akarja a déditől. Hogy mennyi idő után tört meg a dédmamám, azt nem tudom. A szülei azonban nem tudtak megnyugodni és elhatározták, férjhez adják a lányukat.
Az üknagyapám vette kezébe a dolgot. Fotográfiát készíttetett lányáról és Óbudán felkereste egyik családos ismerősét, akinek házasulandó korú fia volt. A két férfi négyszemközt meg is állapodott az esküvőben. A döntés után a fiatalember megkapta a fényképet. Dédnagyapám, – mert ő volt ez a fiatalember – elhatározta, nem hagyatkozik pusztán a fényképre, hanem még a lánykérés előtt megvizitálja jövendőbelijét. Így tehát egyik barátjával egyetemben elment a Párizsi Nagyáruházba. Dőreség lenne azt gondolni, hogy a Párizsi Nagyáruházban a leendő vőlegény odalépett a leendő menyasszonyához cseverészni. Nem, ilyesmi fel sem merült. Dédnagyapám és barátja távolból figyelték a dédit, milyen a mozgása, hogyan viselkedik, készséges-e a vevőkkel.
Hibát nem találtak, így aztán jöhetett az eljegyzés. Igen, az eljegyzés. A dédmamám ugyanis az eljegyzésén találkozott először a jövendőbeliével.
Nemsokára következett az esküvő. Érdemes az arcokat megnézni: én nem egy boldog és izgatott, hanem egy feszült fiatal párt látok. Dédnagyanyám ezt a történetet - melyet többször is meghallgattam - mindig azzal zárta, hogy ő nem szerelmi házasságot kötött, de a férje jó embernek bizonyult és megszerették egymást. Egy év múlva, 1912-ben - száz évvel ezelőtt - megszületett a nagymamám. Az ő emlékére írtam ezt a posztot.
