A józsefvárosi Práter utca a lassan fejlődő, külvárosias, eseménytelennek tűnő budapesti utcák közé tartozott a 19. században. A jellegtelenségből egyetlen mozzanat emeli ki számomra, 1875-ben egy remek rajz készült az utcáról. A rajz  a városiasodásnak azt a pillanatát ragadja meg, amikor egy falusias környezetben megjelennek az urbanizálódás nyomai.

 Az ábrázoláson deszkapalánkokkal övezett falusias utcát látunk, melynek távolabbi elején már emeletes bérházak is felsejlenek. Az utcában viszont van némi közvilágítás, persze nem korszerű gázlámpás, hanem hagyományos petróleumos. A hitvány fényerejű lámpások egy része a kerítések cölöpjeire van rögzítve, „nem nagy tus, és egyáltalán nem ad a környéknek városi szint.” A „salátás kertek, zeller ültetvények és tejgyárak” övezte Práter utca a rajz készítésének idején negyven éve létezett. Az utca pontos nyomvonalát a reformkori pesti árvíz után jelölték ki. Korábban egy dűlőút volt a helyén, amely a környékbeli majorságokat kötötte össze Pest városával. A 19. század elején e  területen még szántóföldek voltak, a mezőkön pedig állatcsordák legeltek. A bemutatott rajzhoz egy érdemi megjegyzést is fűzött alkotója: a valóságban nem volt forgalom az utcában, csak a kompozíció kedvéért rajzolt az utcára ennyi embert.  „S ha elnézek e tájon, csak azt óhajtom: bár a magyar vidéki városka is úgy emlékeztetne a fővárosra, mint ahogy a magyar főváros még sok tekintetben emlékeztet a vidékre.”