A 19. században a nemzetbiztonság ügyei, a kémkedés és a kémelhárítás más léptékben zajlottak, mint manapság. Nem volt külön állambiztonsági apparátus, bár jócskán voltak rendőr- és katonatisztek, akik biztonsági kérdésekkel foglalkoztak. A korszakban rendkívül nagy jelentősége volt a terepszemlének. A nagy felbontású katonai térképszelvények szigorúan őrzött, kevesek által hozzáférhető államtitkot képeztek.
Összességében elmondható: a leleplezett (vélt vagy valós) kémek számának növekedése és a társadalmi nyugtalanság–békétlenség ideje szoros összefüggést mutat. Minél feszültebb volt a politikai helyzet, annál több lett a kém.
Kit tartottak kémnek? Alapesetben mindenkit, aki más volt, mint a helyben lakók, és/vagy mást csinált, mint a helybéliek.
A képen egy angol, kémnek vélt turistát fognak el Korzikán. Falusi pásztorok jelentették a hatóságoknak, egy idegen mászkál az ösvényeken. Nem értik, mit keres a hegyi utakon egy külföldi. Idegenségét nemcsak szokatlan viselkedése mutatja, hanem másképp is öltözködik, mint a helybéliek.
A kémmé válást meggyorsította az olyan viselkedés, amelyet a helybéliek nem tartottak normálisnak. Miért rajzolja le egy idegen a homoródi fürdőt? Az alábbi sztori 1877-ben esett meg.
Hasonlóképpen abszurd esetnek tűnik a következő sztori.
Magától értetődően nemcsak a rajzolás, de a fényképezés is gyanút keltett.
Alapvetően elmondható, az emberek idegenek kérdezősködését a helybéli viszonyokról gyanakvással fogadták. A kérdezősködést ti. automatikusan gyanús.
De az is gyanút ébresztett, ha egy településre érkező idegen önmagáról és szándékairól semmit sem mondva befogja a száját. Őseink úgy gondolták, a kevés beszédű ember nyilván titkos szándékait rejtegeti némaságával.
1912-ben a balkáni háborúk feszült politikai légkörében a nemzetbiztonsággal, kémelhárítással kapcsolatos hatósági hisztériára is jócskán lehet példákat találni. A hidakat őrző katonák szinte havonta akadályoztak meg vélelmezett kémek „szabotázsgyanús” cselekményeit – ez magyarul annyit tesz, nem történt semmi, viszont eldördültek a fegyverek.
A felfokozott izgalmak Makót is elérték.
A szerb, orosz és más nációjú kémek körüli álhírek borzolták a kedélyeket és fűtötték az indulatokat. A közvélemény is hisztérikusan reagált és a legkisebb történésből is esetet kreált. Két példával szemléltetem ezt a viselkedést. Az alábbi sztori lényege: a megkettőzött hídőrség tényéből a lakosság merényletre, és letartóztatott kémekre következtet.
A másik eset már az össztársadalmi hisztéria szép példája. 1914. augusztusában vagyunk, a háború legelején. A katonai hatóságokat elöntik a kémekről szóló lakossági bejelentések. Népünk úgy azonosítja be a kémeket, hogy ők azok, akik automobilon közlekednek. Mindenhonnét érkeznek a bejelentések, a falusi előjárók sürgönyöznek a legközelebbi hatóságoknak, mikor és hol láttak egy-egy a községen átmenő autót. Vérmesebbek lövöldözni is elkezdenek az automobilokra. Ez a fajta kémvadászat (pontosabban autósvadászat) erősen leköti a hadsereget, így belügyminiszteri rendeletben kell az ügyet szabályozni.
