Egyszer volt, hol nem volt, 1888. december 30-a volt. A balatonszentgyörgyi állomásra rendben befutott a vonat Nagykanizsáról. Miután a szerelvény továbbment, és az állomás is elcsendesedett, két, a vonatról imént leszálló  házaló kereskedő szép sorban végig járta a szolgálatban lévő altiszteket. Kurrens árucikket, zsebórákat kínáltak a vasutasoknak.

A két kereskedő jól ismerte a potenciális vevőkört. Tudták, hogy a forgalomban dolgozó vasutasoknak szükségük van zsebórára, mert ezek használatát a vasúttársaságok előírták. Azt is tudták, hogy a munkavégzéshez szükséges zsebórákat viszont a vasutasoknak kellett megvásárolniuk, nem pedig a munkaadónak. A két kereskedő tehát leszállt a vonatról, és a bolti ár harmadáért, alig négy forintért ezüst remontoir zsebórákat kínáltak.

Az üzlet mindenkit érdekelt, de az alacsony ár gyanút keltett. Az állomás területén bizniszelő kereskedőkre felfigyelt a balatonszentgyörgyi állomásfőnök is. Azzal az ürüggyel, hogy ilyen olcsón ő is akar vásárolni egy ezüst órát, behivatta az irodájába a kereskedőket. Hogy mi hangozott el pontosan a forgalmi irodában, azt nem tudom. Azt azonban igen, hogy a kereskedők az olcsó árat egy váratlan pénzzavarral próbálták megindokolni. Mindez nem volt meggyőző, az állomásfőnök pedig olyat tett, amit ma senki sem tenne. A vasúti szolgákkal megkötöztette a kereskedőket és táviratozott a nagykanizsai rendőrségnek.

Hamarosan kiderült, betörőket fogtak. Diamant Adolf nem volt ismeretlen az országban.  Diamant  a folytonosan peches, mégis lankadatlan szorgalommal tevékenykedő, utazó bűnözők csoportjába tartozott. Az volt a módszere, hogy társával elutazott egy vidéki városba, kirámoltak egy üzletet, majd egy másik településen eladták a szerzeményt.  Mondok egy példát. 1886-ban Nyíregyházán kifosztottak egy szabóságot. A ruhaszöveteket és készruhákat Újfehértón, Tégláson és Debrecenben árulták házról-házra járva. Ekkor figyelt fel és kapcsolta le a rendőrség az ismeretlen, házaló kereskedésre vonatkozó engedéllyel nem rendelkező Diamondot. Hasonló szituáció lehetett ez is. Kifosztottak valahol egy órásmestert - talán Nagykanizsán, talán másutt - majd Balatonszentgyörgyön már árulták is a zsákmányt.

Amúgy, Diamant ennél az ügynél jóval érdekesebb személyiség volt. 1855-ben született egy Nyitra megyei kis faluban. 18 évesen, 1877-ben ítélték el először "gyanús áru kezelése" miatt. Letartóztatásakor hét lottó szelvény volt nála, nyilván erősen bízott a szerencséjében. Lett is szerencséje, csak nem a lottóban. 1878. november 11-12 közötti éjjel sikeresen megszökött a komáromi börtönből. Alig fél év múlva egy hasonló bravúrt vitt végbe.

1879. április 12-én a Pest megyei városháza cellájában raboskodott három hasonszőrűvel  A börtön felett lévő teremben volt a megye levéltára. A két szint között egy vakolt deszkafödém volt.  A rabok a cellában lévő asztalra állítottak egy padot, majd elkezdték átfúrni a mennyezetet. A későbbi vizsgálat kiderítette, hogy az egyre terebélyesedő és mélyülő lyukat egy papírlappal fedték be. Amint elérték a deszkaborítást (azaz a levétár padozatát), a lyukba szalmát tömtek és meggyújtották. A szalmát a priccseken lévő szalmazsákokból  szerezték. Az égő szalma környezetében lévő deszkák elszenesedtek, a szétnyiló mennyezeten pedig a rabok felhúzták egymást. Végül is a vármegyeházából a négy rab közül kettőnek sikerült kisétálnia. Diamant volt az egyik.

Diamant Adolf egy évtizeden át a bírósági tárgyalásain sikeresen szimulálta az elmebeteget, időnként epilepsziás rohamok is rá törtek. Egy alkalommal útonállással vádolták meg. Természetesen tagadott, de olyan hévvel, hogy a tanúként megjelent rendőrbiztosokat vádolta meg. Volt rá eset, hogy a börtönből elmegyógyintézetbe vitték, ahonnét pedig kisétált. Testvére (vagy unokatestvére) volt Diamant József, akivel jó pár közös munkája volt. Végül is a két összetartó rokont 1895-ben több évre elítélték, miután bebizonyosodott, nincs szó elmebetegségről.  Diamant Adolf neve ekkor eltűnt a sajtóból. 1905-ben volt egy váltóhamísítási ügye, 1910-ben pedig jött a kolera.

Hogy tényleg ő volt-e, vagy egy szerencsétlen névrokona, aki behurcolta 1910-ben Esztergomba a kolerát, azt nem tudom. A sajtóhírek arról szóltak, hogy a Bécsből érkező Diamant Adolf utazó kereskedő megszállt egy Esztergom külvárosi filléres szállóban. Egy éjszaka után Diamant továbbutazott Nagymarosra, ahol ágynak esett és meghalt.  A külvárosi szálló pedig az esztergomi kolerajárvány gócpontja lett.

A történetnek itt a vége. Mit is mondhatnék még? Ne áruljatok zsebórát a balatonszentgyörgyi állomáson.