Timelord

„Ami a telefon-kérdést illeti: Budapesten minden kalapszalon megszerzi a telefont, ott a telefonkönyv, el lehet olvasni, hogy minden egyéb, kisebb-nagyobb maszekok, isten tudja milyen cégér alatt, miféle emberek, de megszerzik. Ha munkásember, vagy egy kis funkcionárius kéri, mert ott tart, hogy be tudja vezettetni a telefont, ott kijön az írás, és közlik, hogy még mindig nem tudják megadni, közben ugyanabban a házban, ugyanabban a környékben egymás után kapcsolják be a telefonokat olyan elemeknek, akiknél nem volna baj, ha még tíz évig nem kapnának telefont." Ezt a véleményt Dabronaki Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága tagja fogalmazta meg 1958-ban. Hmmm. Úgy érzem, erre - az országot érdemesekre és érdemtelenekre osztó - abszurd nézőpontra felesleges jó kis elemző mondatokat kitalálnom. Beszédes ez, úgy, ahogy van. A lényeg: a szocialista Magyarországon nem volt nagyobb hiánycikk a telefonnál.  Ebben a légkörben született az alábbi karikatúra.

A humor történetében a jövőképek az abszurdig fokozott technikai fejlődés és mindeközben változatlan társadalmi viszonyok ellentétére épülnek. Az élclapokban a  jövőről szóló ábrándozások akkor bukkannak fel,  ha enyhíteni kellett az alig elviselhetőnek érzett jelen feszültségeit. A mostani 1946-os képsorozat is ilyen. A hiperinflációban vergődő, élelmiszerhiánytól sújtott Magyarországnak a könnyed és vicces rajzok a reményt és vigasztalást sugalmazták. A távoli jövőben, azaz 1996-ban a magyarok gazdagok lesznek, viszont a mutyizóktól és a pártpolitikai cirkuszoktól még akkor sem szabadulnak.

Őseink rettentően mellélőttek a jövőről szóló ábrándozásaikban. Mutatok néhány képes példát.

A rajz 1885-ből származik. Békésen horgászó és a vízparton táncoló emberek környezetében gépekkel vívott háború zajlik.