Őseink rettentően mellélőttek a jövőről szóló ábrándozásaikban. Mutatok néhány képes példát.
A rajz 1885-ből származik. Békésen horgászó és a vízparton táncoló emberek környezetében gépekkel vívott háború zajlik. A levegőben léghajók lőnek egymásra, a víz alatt úszó fémszerkezetek vívnak ágyúharcot. Mondanom sem kell, 1885-ben nemcsak tengeralattjárók, de repülőgépek se léteztek. Azt gondolom, a kép lényegi irrealitása nem abban teljesedik ki, ahogy a rajzoló a technikai fejlődés jövőjét (kormányozható hadi léghajó, és valamiféle felfegyverzett úszó géphalak) elképzelte, hanem abban a feltételezésben, hogy egy tisztán gépekkel megvívott háború a civil élet hétköznapjait nem fogja érinteni. Ebből a nézőpontból tűnik ki igazán a kép rejtett és ravasz sugalmazása, militáns hangvétele. Az üzenet: a fegyverkezéssel, új katonai találmányokkal megvédjük későbbi leszármazottaink békés életét.
A 20. század elején vagyunk. Magyarországon dübörög az ipari forradalom, vannak évek, amikor az éves növekedés a tíz százalékot is eléri. Ilyen körülmények között érthető, bár nem túl fantáziadús, hogy őseink a jövőben elsősorban a mennyiségi növekedést vizionálják. Száz év múlva már lesz gőzhajó a Rimán, huszadik század eleji autók, repülő és mindenféle emberi erővel is hajtható légi szerkezet jelenik majd a kisvárosi lét jellemzőit.
Száz év múlva a magyar kisvárosokban nemcsak villamosközlekedés, hanem függővasút is működni fog. Nos, nemcsak függővasutak nem épültek, hanem az elmúlt száz évben a vidéki villamosoknak is leáldozott.
Elérkeztünk a Kádár-korszakba. A fenti karikatúra egy szélsőségesen irreális utópiába ágyazott humoros rendszerkritika. A Ludas Matyi rajzolója azt vélelmezi, a jövőben sokkal, de sokkal drágább lesz Magyarországon belül kirándulni egy IBUSZ társasutazás keretében, mint elutazni Amerikába, vagy a Szovjetunióba. Azt a rajzoló el sem tudja képzelni, hogy a jövőben a Krím-félsziget a kutyát sem fogja érdekelni. De az is lehet, nem volt bátorsága ezt feltételezni.
Utolsónak hagytam egy kakukktojást, egy megvalósult jóslatot. 1959-ben vagyunk, Magyarország hiánygazdaság. A rajzoló jóslata: harminc évig nem fog itt változni semmi, 1989-ben ugyanazokkal a problémákkal kell az ország lakosságának szembenézni, mint 1959-ben.
Már csak egy kérdés maradt hátra. Milyen lesz Magyarország a 22. század elején?