Nem hiszem, hogy szerémségi nép kétszáz évvel ezelőtti élete sokakat felvillanyozna. A kezembe került azonban egy térkép, amelynek apró részleteitől - és az ábrázolás mondandójától  - elgyengültem. Az alábbi nagyméretű térkép legalján lévő címerpajzs két oldaláról van szó. A valóságban ez néhány centiméteres részlet, ezért erős nagyításban fogom megmutatni. 

Egy kétlábúnak látszó birkát karikás rugójú birkanyíró ollóval nyínak. A juhász lábánál üres hordó, vélhetőleg ebbe került a gyapjú. Mellette boroshordó, üveg, méhkaptár.  Egy asszony tilóval töri a beáztatott kendert, amelyből aztán hosszú-hosszú munkafolyamat után vászon készül.  Hátul két lóval szántó gazdálkodót látunk. Úgy tűnik, mintha egy már learatott tarlót szántana fel két lovával. Pihenő csorda, templomok, emeletes kolostorok és lakóházak. A kép a szorgos munka és a jólét kapcsolatát sugalmazza. 

A címerpajzs jobb oldalán a Száva környéki tájhasználatot látjuk. Tölgyerdőben makkoltatott disznók (nem elefántok!) legelésznek az erdőszélén, egy horgász éppen kifog egy halat a Szávából, halászok kivetik a hálójukat, egy gabona- vagy talán borszállító bőgöshajót bárkát a folyó sodrásában tart a kormányosa. A szerémségi bor nagy hírű exportcikke volt a délvidéknek. Előtérben dúsan termő szőlőtőkék.

Ilyen volt tehát a paradicsom a Szerémségben, pontosabban szólva, ilyennek látta az életet a térkép kétszáz évvel ezelőtti készítője. Itt a vége, fuss el véle.