A vízhordási biznisz egyike volt a 19. század családi kisvállalkozásainak. A hatékony munka szervezettséget, férj-feleség és talán a gyerekek együttműködését is igényelte. Ebben a bizniszben szükség volt egy szamárfogatra, hosszú nyelű vízmerő edényre, hevederekkel háton is cipelhető fedett vízszállító hordókra.
Mire használták a pesti vásárlók a Duna vizét? Kézenfekvő, hogy ivásra és főzésre. Érdekes módon a rendelkezésre álló korabeli források nem az emberi vízfogyasztást hangsúlyozzák, hanem azt, milyen salétromos a pesti fúrt kutak vize.1872-ben vegyészek is megvizsgálták a kutak vizét, a pesti polgárokat pedig elborzasztották az eredmények. "Hidrophobiában szenvedünk mindannyian, kiütött közöttünk a víziszony. (...) ki tegnap csapból eresztett vizet ivott, ma krokodilusokat érez gyomrában". Sőt, a kutak vizét mosásra sem tartották alkalmasnak, mert a finom és drágán megvásárolt kelméket a víz elszínezi.
A pesti vízhordók a fővárosi piacnak ebben a szegmensben találhatták meg a számításukat.
A dunai víz vásárolói az igényesebb polgári háztartások voltak. Az volt a korabeli gyakorlat, hogy hetente egyszer házhoz járó mosónők végezték el a mosással járó igen kemény fizikai munkát. Úgy gondolom, a vízhordók bizonyára megjegyezték, mely ügyfelüknek, mely napokon, mennyi mosóvizet kell leszállítani.
Itt a vége, fuss el véle.
