Az emeletes vasúti kocsik magyarországi históriája rövid és meglehetősen hiányos. A különleges vagont Franciaországban találták ki - állítólag az 1850-es években - és a Párizs környéki elővárosi forgalomban (például Párizs és Versailles között) használták. Az emeletes kocsik járatása a vasúttársaságok hasznát növelte, mert egységnyi holt teherre több élő teher (azaz utas) esett, tehát a szállítás önköltsége csökkent. Az utasoknak persze mindez nem volt annyira jó, de tekintettel arra, hogy rövid útirányokban használták, a kényelmetlenség kibírható maradt. Az emeletes kocsik elleni francia panaszok az alacsony belmagasságról, az emelet gyenge szellőzéséről és a nyughatatlan járásáról szóltak. Ez utóbbit az emeletes kocsik magasan fekvő súlypontja okozta.
Mi köze van mindennek Magyarországhoz? A francia érdekeltségű Osztrák Államvasút 1873-ban vásárolt néhány emeletes kocsit, és ezek közül nyolcat Magyarországon járatott. Egy ilyen emeletes kocsiról készült az alábbi fotó.
Emeletes kocsi az 1891 utáni években, már a MÁV tulajdonában
A kilenc méter hosszú kocsiban 73 ülőhely volt. Az alsó szint önálló kupékból, az emelet viszont egyetlen teremből állt. A szintek belmagassága 1920 mm volt. Az emeleten ezt a belmagasságot persze csak a terem közepe érte el. A járművet gyertyás lámpákkal világították meg, fűtés nem volt benne.
És most jön a nagy kérdés, miért nem terjedtek el az emeletes kocsik Magyarországon? Erre vonatkozóan korabeli írásos forrást még nem találtam. Az azonban bizonyos, hogy az 1870-es években az Osztrák Államvasútnak nagyobb tervei voltak az emeletes kocsikkal. Ez abból látszik, hogy a vasúttársaság által kezelt két helyiérdekű (Valkány-Perjámos és Vojtek-Németbogsán) engedélyokmányaiban még szerepel: a vonalon emeletes kocsikat is lehet használni. Tíz évvel később ugyanez már fel sem merült a Kiskunfélegyháza-Csongrád közötti vonal esetében. Vajon mi történhetett? Úgy gondolom, az emeletes kocsik sorsa a vasutak általános kihasználtságával függ össze.
A 19. században a vasutakat népünk nem használja napi munkába járásra. Az agglomerálódás és az ezzel járó elővárosi közlekedés nyomait csak a század végén - néhány főváros környéki település esetében - tudjuk számszerűen kimutatni. A személyvonatok általános kihasználtságára jellemző, hogy átlagosan az ülőhelyek 40%-a foglalt.
Volt azonban egy olyan időszakos forgalom, amelyben az emeletes kocsik járatása racionális lehetett. Nyári hétvégeken az Osztrák Államvasút kiránduló vonatokat indított Pestről Rákospalotára. A fővárosiak tömegesen áramlottak a palotai erdő árnyas szórakozóhelyeire. A kirándulókat szállító különvonatokban az emeletes kocsik bizonyára jó szolgálatot tettek.
