Mit tegyen a humorista, ha politikailag kényes témáról kell írnia vagy rajzolnia? Ha karrier kérdés a megfelelő hangnem? Az alábbi, 1956 szeptemberében megjelent képregény könnyed stílusában a valóságábrázolás alkotói dilemmáját nem lehet felfedezni. A rajzsorozat a Szovjetuniót a jólét országának állítja be, ahol rostélyost adnak, van banán, tiszták az utcák, és csinosak a nők.
A karikaturista apróságokat fürkésző, jóindulatú nézőpontja akár még szimpatikus is lehetne, ha a rajz nem 1956 szeptemberében jelent volna meg, és ha nem ismernénk azt a doktrínát, mely szerint a Szovjetunió bírálata egyenlő a szocialista Magyarország elárulásával. A rajzolónak tehát úgy kellett humorosat alkotnia, hogy a humor alapját - a kritikát - nem engedhette meg magának.
De milyenek voltak a szovjet társasutazások? 1956 elejéről fennmaradt egy szigorúan bizalmas doksi a legelső magyar-szovjet társasutazás valóságáról. Milyen panaszok érkeztek? Nem voltak megfelelő tolmácsok, Kijevben például moszkvaiak kísérték a csoportot, és nem ismerték a várost. Az idegenvezetők nem adtak tájékoztatást a nevezetességekről, nem segítettek a haza telefonálásban, sem pedig a táviratok feladásában. Esténként a résztvevők program híján lődörögtek a szállodákban és nem tudtak mit csinálni, vagy a hideg utcákon csatangoltak. A reggelit 9 órakor kapták meg az utasok, de a délelőtti program csak 11-kor kezdődött. A közbeeső idő alatt semmi értelmeset nem lehetett csinálni. Hasonlóképpen az ebéd 14 órakor volt, a délutáni program pedig 17-kor. A csoport egyik felét a ZISZ autógyárba, a másikat pedig a Moszkvics autókat gyártó üzembe vitték el gyárlátogatásra, de előzetesen nem mondták meg, melyik csoport hová megy - így az érdeklődők nem tudtak választani. Az úti programban két színházlátogatás szerepelt, de csak az egyikre vették meg a jegyet, a másikat a turistáknak maguknak kellett kifizetni. És így tovább.
És milyenek voltak az útitársak?
