"Hallatlan! Borzasztó! - Így kiáltott fel egyik érdemes kollégám, mikor az eszéki katasztrófa első távirati hírét kézhez kapta. A nagy lap szerkesztőségében pedig éppen csak az imént arról vitatkoztak, hogy beállt az uborkaszezon (...) Mint a bomba hatott tehát ez a kis szenzációs távirat, hogy Eszéknél leszakadt a vasúti híd és 27 bátor huszár lelte halálát a Dráva piszkos hullámaiban." Így kezdődik, majd azzal folytatódik a tudósítás, hogy a pesti újságíró csapot-papot otthagyva leutazik az első vonattal Eszékre. Mindez 1882-ben még hallatlanul menő dolognak számított, a magyar sajtóban ritka a helyszíni beszámoló. A nagy fővárosi lapok közötti hírverseny jóformán csak a tiszaeszlári perre korlátozódott.
Na de, térjünk vissza az eszéki baleset sztorijához. 1882. szeptemberében járunk, a Dráva árad. Az Eszék melletti fából épített vasúti híd egyre nagyobb terhelésnek van kitéve. Egyre kiterjedtebb uszadék torlódik fel a híd körül, több mint negyven munkás próbálja kiszabadítani a hulladékot a híd alól. Miután a helyzet egyre aggasztóbbá válik, Budapestről is megérkeznek a főnökök. A szeptember 23-i baleset előtti héten már éjjel is folyik a munka a híd alatt. Szeptember 22-én úgy tűnik, a hidat közvetlenül veszélyeztető uszadéktól sikeresen megszabadultak. Éjjel egy próbajárat baj nélkül végighalad a hídon, aminek hatására a helyszínen tartózkodó legmagasabb rangú vasúti szakember egy táviratot ad fel Budapestre: a híd tartható, semmi veszély.
Ilyen előzmények után, alig fél nap múlva, a híd egy Bécs felé indított személyszállító vonat súlya alatt leszakad. A balesetben 26 katona és két, a hídon tartózkodó munkás életét veszíti.
A rajzon jól látszik a Dráva áradása miatt feltorlódott uszadék is. Az áradás alámosta a tartószerkezetet
"A vízben úszkáló alakok végkimerültséggel küszködtek, és le-le buktak. A csónakokat elragadta az ár. Más csónakok a ledőlt távíró oszlopok sodronyhálózatába, mások veszélyes forgókba kerültek. De azért bátor hajósok mégis sok katonát megmentettek, 26 azonban - fájdalom - még mindeddig nem került meg. (...) Gregersen György vállalkozó nagy nehezen felkúszott az új vashíd középső kőoszlopára s hajmeresztő látvány tárult elé. Látta, hogy mint kúszik Steczl mérnök (...) egy a levegőben függő sínen fölfelé. Szerencsésen meg is menekült. A fűtő a távíró sodronyhálózatán kúszott fölfelé. Már-már elérte a révpartot, de az utolsó pillanatban ereje elhagyta, vérző keze levált a rozsdás sodronyról s az ár magával ragadta a félig eszméletlent. Kimentették őt is." De vajon ki volt a felelős mindezért? Az újságíró ez ügyben is megpróbált tájékozódni. Nem volt nehéz kideríteni, hogy a baleset előtti napok megfeszített, éjjel-nappali munkával folytak.
A felelősség kérdését végül is a Kúria állapította meg. 1886-ban a Kúria egyetlen vasutas, a helyszínen működő legmagasabb rangú szakember esetében bizonyítottnak tartotta a gondatlanság vádját. Ő volt az, aki a poszt elején említett végzetessé váló táviratot megfogalmazta. A távirat tartalmát a bíróság úgy értékelte, hogy a főfelügyelő nem járt el körültekintően. Egy évi börtönbüntetésre ítélték.
És mi történt a hídronccsal? A maradványokat szétbontották. Szerencsés módon a fahíd közelében már épült egy új vashíd, így a forgalom az év legvégén újból megindult.