Fogadjunk, hogy a Lánchíd boszorkányairól még nem hallottatok. Én is csak nemrégiben szembesültem az üggyel, egy rendkívül szokatlan kép formájában. Ez az 1870-ben készült rajz maga a szimbolikus káosz, dementorokra hajazó boszorkányokkal.
A sztori előzménye, hogy a Lánchidat a magyar állam megvásárolta a magánbefektetőktől. A kontraktus sikerén örvendező rajzoló az állami tulajdonszerzés pillanatát akarta megörökíteni a megszemélyesítés eszközével.
A Magyar Királyságot jelképező nőalakban a Patrona Hungariae (Magyarország nagyasszonya) motívum sejlik fel, persze immár szakrális vonásai nélkül. A magyar államiságot megtestesítő delnő, mint egy szerető anya fogadja kitárt karjaiba gyermekét a Lánchidat. Idáig a kép rendben is van. De mi a túrót keresnek itt a boszorkányok?
Hiszen a boszorkányok a magyar mitológiában ártalmas és kártevő lények, akiknek semmi keresni valójuk nem lehet egy érzelemgazdag és boldog sztoriban. Lánchídi boszikról sem szólnak a források - ellentétben a Gellért hegyi kócos hajú, seprűn száguldozó boszorkányokról.
Mit akart tehát a boszorkányokkal a rajzoló mondani? Volt-e végiggondolt koncepciója, vagy csak eszetlenül és hányaveti módon odavetett a papírra valamit?
Azt gondolom, ez a rajz meglehetősen modern, és a felhasznált szimbólumok ellenére igen világias szemléletű alkotás. Ahogy a Magyarok Nagyasszonya jelkép elveszítette szakrális jelentését, éppen úgy elveszítették a boszorkányok is mitológiai jelentésüket. Egy boszorkányosan jó rajzzal állunk tehát szemben.
