A 19. századi sajtócsalások klasszikus esete következik.
A sztori előzménye, hogy az illusztrációk előállítása (helyszíni rajzoló, a fametsző munkája) egyrészt lassú, másrészt igencsak drága mulatság volt. A magyarországi képeslapok nemigen engedhették meg maguknak azt a profizmust, amit a nyugati képes hetilapok folytattak. A nagy példányszámban eladott Illustrated London News például az angol birodalom fontos eseményeit képekben is bemutatta. Ilyesmi sem a Vasárnapi Újságnál, sem pedig a versenytársainál nem volt elképzelhető. A hazai lapok illusztrációinak egy jelentős része ezért nem eseményekről, hanem könnyen értelmezhető érzelmekről (búsulás a nemzet felett, merengés a távolba, édeskés bájolgás) szólt.
De az élet, akkor sem csak ilyesmiből állt. Az újságolvasók városábrázolásokat, portrékat, sőt a méregdrága eseményképeket is igényelték. A szerkesztőségek számára nem maradt más, mint a költséghatékony képlopás. Az volt a bevett gyakorlat, hogy néhány évvel korábbi, más újságokban megjelent rajzokat közöltek újra és újra a szerkesztőségek, azt sugalmazva: frissen, a lap számára készült alkotásokról van szó.
A képlopás alábbi példája azonban különösen durvára sikeredett. Ebben az esetben nemcsak átvettek egy korábbi ábrázolást, hanem az ábrázolást megváltoztatva, eredeti jelentéséből teljesen kiforgatva közölték. Hamisítást ez, a javából.
1867: kikötői élet és a fiumei kereskedelmi akadémia
1864: Kikötői élet és egy szálloda Harwich-ban
Ki volt a tettes? Létezett-e a képaláírásban alkotónak feltüntetett Mattich? Tudott-e a szerkesztőség a hamisításról? Nem tudom.
Csak egy dolog bizonyos. Az esetből nem lett balhé, mert a lopást és hamisítást senki sem vette észre.
Itt a vége, fuss el véle.