A mai Széchenyi tér (Roosevelt tér) karrierje a Lánchíd megnyitásával ívelt fel meredeken. A telkek és ingatlanok egyre értékesebbé váltak, de a tér még évtizedekig poros, igénytelen és rendetlen benyomást keltett. A kiegyezés utáni években többször is felmerült a térrendezés. Elsőként 1870-ben Vetter Adolf udvari kertész készített egy látványtervet, de ez nem nyerte el a tisztségviselők tetszését. A pesti illetékesek úgy okoskodtak: felesleges a Ferenc József tér rendezésével foglalkozni addig, amíg el nem készül a Margit híd. Ha két hídja lesz a fővárosnak, csökkenni fog a tér átmenő forgalma - ekkor lesz majd értelme a Ferenc József tér korszerűsítéséről gondoskodni.
Az alábbi látványtervet ilyen előzmények után a Közmunkatanács készítette el.
A terv a reprezentációról, a magyar államiság és a történelmi tudat térbeli ábrázolásáról szól. Komplett történelmi szoborparkot képzeltek el. Középen a koronázási domb helyén Ferenc József lovasszobra emelkedik. A kompozíció azt a pillanatot örökíti meg, amikor az uralkodó Szent István kardjával nyugat felé suhint. Kétoldalt, irgalmatlan magasnak tűnő oszlopokon Szent István és Mátyás király szobra. Szent István mögött Deák szobra áll. Az Akadémia székháza elé pedig Széchenyi kerül. Van még a téren két szökőkút, és némi díszkert is.
Feltűnő módon a látványterv egyáltalán nem foglalkozik a város forgalmi igényeivel. Bújtatott, ki nem mondott módon, a Közmunkatanácsnak azt a feltételezését sugalmazza, hogy a Margit híd át fogja venni a teherforgalom nagy részét, a Lánchídon pedig a csendesebb és vélhetőleg kulturáltabb személyközlekedés lesz a jellemző.
Mindez persze nem így történt. A Margit híd nem töltötte be ezt a feladatot, és persze a fenti terv sem valósult meg sohasem.
Itt a vége, fuss el véle.
