A komolykodó politikai hülyeség nem ismer határokat.
1884-ben a képviselőválasztások során a Budapest napilap a függetlenségi párt jelöltjei mellett kampányolt. A lap a IX–X. kerületi jelöltek közötti különbséget abban látta, hogy Kemény Gábornak „húsos fazék” a programja, Tompa Antalnak pedig a függetlenségi párt „magasztos elvei”. Ha a ferencvárosiak többre becsülik a pusztuló magyar hazát a sült libamájnál, akkor Tompa Antal lesz a győztes.
„Legyünk jó hazafiak: tartsuk meg a pipát s szívjuk a /cigarettát/, ha drága is, mert hát Uram, Istenem! honpolgárok vagyunk s szívünkön fekszik a deficites haza sorsa!” – így sóhajtott fel egy újságíró, miután 1887-ben a képviselőház új törvényt fogadott el a dohányjövedékről. A dohánytermékek árát növelő új törvényre az állami deficit csökkentése érdekében volt szükség. Sokan gondolták, mindez Magyarországot ért „egyiptomi csapás”-nak (tűzesetek, árvíz, fagy- és jégkárok, adóemelés, párbajmánia, uzsora, balkáni háborús fenyegetettség és az ún. trafiktörvény) is minősíthető.
Talán mondanom sem kell, az új törvény az államon kívül senkinek sem volt előnyös.
Elsőként a dohánytermékeket forgalmazó trafikosok estek pánikba.
