Timelord

Kezembe került egy illemkönyv 1872-ből. Ha találkozol egy előkelőséggel, az alábbiakat célszerű betartani:

•  Kerülj minden bizalmaskodást, a „kis szabadságot, vagy kényelmet”.
• Öltözeted ne legyen pompásabb mint az előkelőé.
• Az arckifejezésedből, mozdulataidból a tisztelet áradjon.
• Előkelőkkel feleselni illetlen.
• Rájuk csak figyelni és kevés szóval válaszolni szabad.
• Úgy kell bánni velük, mint egy pártfogóval, ki téged kegyeivel elhalmoz.
• „Némelykor némi búskomorság látszata ömlik el az előkelőn, ezt hogy észrevettük, mutatni a legnagyobb illetlenég volna.”
• Viselkedj komolyan.

A poén mindebben az, sikerült megfigyelnem  egy ilyen jelenetet élőben. A nyolc jó tanácsból hét bizonyosan megvalósult, egyedül a  búskomorságot, illetve a "búskomorság látszatát" nem sikerült felfedeznem.

Itt a vége, fuss el véle.

A reszegei vasútállomáson lemarad egy fiatalember a vonatról. Fogja magát és a közelben lévő távírdánál sürgönyt ad fel menyasszonyának Nagyváradra: "Ne várjatok, elkéstem, Reszegén vagyok." A közbe eső állomáson a hivatalnok még csak tanulta a magyar nyelvet, de kijavította az ékezetet: "Ne várjatok, elkéstem, részegen vagyok." A második állomáson a távírdász már magyar ember volt, így kiigazította az egészet: "Ne várjatok, elkéstem, részeg vagyok." S így érkezett meg a távirat a váradi menyasszonyhoz. Szegény vőlegény! Ezt az anekdotát egy 1873-ben megjelenő naptárban olvastam.

Távírdai légvezetékek Erdélyben

A 19. századi távírdák, táviratozás jóformán megíratlan históriájának van egy feltűnő aspektusa. Őseink érdeklődését kevésbé a technológia, inkább a távírdákban női alkalmazottai keltették fel. Mit csinálnak ott? Hogyan viselkednek? Biztosan pletykálkodnak és kibeszélik a táviratozó ügyfelek titkait. Különös módon a távírda-nők kapcsolat sokkal érdekesebbnek tűnt egykoron, mint  a vasút-nők kapcsolat. Pedig a vasútállomások  jegypénztáraiban szintén alkalmaztak hajadonokat.

A falun élő magyar nép életében a vasárnap délután - kivéve, amikor a vasárnap egyúttal nem volt vásárnap  - a társasági életé volt.

Az alábbi, 1893-ban készült festményen a szokások és a szokásokhoz kapcsolód tárgyi kultúra egész tárháza bontakozik ki. Mit is látunk? Egy gerendás mennyezetű falusi ház rendszeresen használt nappalijában vagyunk. A családfőnek nincs külön úriszobája - a férfiak a függönyös nappalit terítik be a dohányfüsttel. A vasárnap délután összejövő társaság tagjai nem együtt múlatják az időt, hanem nemek szerint elkülönülve. A férfiak a házigazda borát isszák és magyar kártyával játszanak egy terítő nélküli asztalon. A nők egy abrosszal letakart asztalt körbeülve teáznak, gyümölcsöt és süteményt esznek.

 A gondos háziasszony takarékosságát, a jól vezetett háztartás pedánsságát mutatja, hogy a ruhásszekrény tetején ott sorakoznak a befőttesüvegek. Valahogy az a benyomásom, nem az éléskamrából hely hiányából kiszorult befőttekről van szó, hanem inkább egy elszállításra váró úti elemózsiáról.