Ennek a történetnek a főszereplői azok a rendes emberek, akik 1974-ben a mai Déli pályaudvar építésénél dolgoztak. Bartha Antal kőműves brigádjának tagjai vették észre, hogy a régi állomásépület támfalából kibontott kövek és a törmelékek között van valami ígéretes. Az egyik mészkőtömbben egy ónhenger rejtőzködött.
A munkások az ónhengert egyetlen kalapácsütéssel felbontották. Az esetről szóló írások nem említik, de úgy képzelem, hogy a felfedezés öröme, a kíváncsiság, és az izgalom járta át a kőműveseket. A hengerből "üggyel-bajjal" papírba burkolt, összetekercselt iratokat húztak ki. Egyéb nem volt benne. A csomagolópapírt - mint haszontalant eldobták - a többit pedig Kósa Attila építésvezetőhöz vitték.
Az építésvezető összeszedette az eldobott csomagolópapírt, az építkezés műszaki ellenőre, Sivó Árpád pedig értesítette a MÁV-ot, a MÁV pedig a Közlekedési Múzeumot.
A múzeum munkatársai begyűjtötték az ónhengert, a benne lévő iratokat és a csomagoló anyagot restaurálták. A vasúttársaság közgyűlési iratai mellett egy kézzel írt papírlap is volt a hengerben.
A szöveg arról szól, hogy eredetileg Ferenc József 1857-es magyarországi körútja alkalmából ünnepélyesen akarták a vasútállomás alapkövét letenni, de egy váratlan haláleset (ti. gyermekének halála) megakadályozta az ünnepélyt.
Itt a vége, fuss el véle.
