Timelord

A szocialista Magyarországon normális ember jószántából nem olvasott közlekedéspolitikai koncepciókat. Ember volt a talpán, aki az ingerszegény szövegek formális panelmondatai közé elbújtatott lényeget kihámozta. Ez a dokumentum, amelyet szeretnék bemutatni nektek, nem ilyen. Olyan vasutasok írták, akik értettek ahhoz, amit csinálnak. A szöveg 1958-ban készült és arról szól, hogyan kellene a vasút működését korszerűsíteni Budapesten. A koncepció alkotói nem aprózták el, ötven évre (!) előre gondolkodtak.

Milyen volt a taxizás hetven évvel ezelőtt? Az alábbi, 1946-os karikatúrák a taxizást az erőszak és a hiány dimenziója közé helyezik. A kriminalitásig fokozott erőszakosságban az utasok és a taxisok egyaránt részt vesznek, az utasok és taxisok viselkedése között nemigen van különbség. A hiány hasonlóképpen sokoldalú. Nemcsak az alkatrészek hiányoznak, hanem a taxikhoz való hozzáférés is korlátozott.

Úgy gondolom, hogy a bemutatott rajzok mondandóját tovább erősíti közreadásuk silány minősége. A nyomdafestékkel takarékoskodó, rossz minőségben kinyomtatott újságrajzok egy lecsúszó ország imázsát sugallják. Ezt a rejtett érzetet tovább erősíti az utasok viselete. Jómódú emberek, méltatlan körülmények.

Ami pedig a taxisbajokat illeti, nos mindezeknek a pártállam fog hamarosan véget vetni. A magántaxisokat 1950-ben arra kötelezik, hogy adják el személyautójukat az államnak. Több mint hétszáz magántaxistól veszik el ilyen formán a járművét. A kényszer-értékesített személyautókért az állam átlagosan 2500 forintot fizet a magántaxisoknak. 

A második világháború utáni években pesti villamosokkal utazni nem volt sem kényelmes, sem gyors, sem pedig biztonságos. A közlekedést a túlzsúfolt villamoskocsik, a lépcsőn lógó utasok, és a tujázó fiatalok jellemezték. A budapesti ostromban megsérült 1860 villamoskocsiból 1945 augusztusára 1114 darabot forgalomba állítottak. A provizórikus javítások miatt a működőképes villamoskocsik száma már 1946-ban csökkenni kezdett: 820-930 villamoskocsival kellett az utazóközönséget kiszolgálni.

A túlzsúfolt járatok egyik következménye: 1945-46-ban irgalmatlanul sok volt a baleset. 1946 első három hónapjában például 502 testi sérüléssel járó baleset történt, ebből ötvenen meghaltak, 254-en pedig súlyosan megsebesültek. Ugyanezen idő alatt 498 esetben ütközött egy villamos egy másik járművel, 131 esetben pedig kisiklott a villamoskocsi. 

A villamoskalauzoknak alapvetően két feladata volt. Elvileg minden megállóban le kellett szállniuk a kocsikról, majd az utasok felszállása után síppal indítani a szerelvényt. Elvileg a megállók közötti időben a végig kellett járniuk a kocsit és jegyet adni a bérlettel nem rendelkező utasoknak. Gondolhatjátok, hogy a zsúfolt kocsikban a kalauzok egyik feladatuknak sem tudtak eleget tenni. Nem mertek leszállni a villamosról, mert semmi nem garantálta, hogy vissza is tudnak lépni. Ami pedig a jegyváltást illeti, hasonló volt a helyzet. Nem volt mit tenni, a kalauzok lecövekeltek az egyik ablak mellé, kihajoltak az ablakon és úgy indították a szerelvényt.