Nem tudom, hogy vagytok vele, éreztetek-e már város iránt irracionális, érthetetlen és rejtélyes vonzalmat, de én így vagyok Debrecennel. Pedig nem éltem soha Debrecenben, és nincsenek ott barátaim. A vonzalmamnak nincs magyarázata, de van valósága. Na de, mi is következik mindebből? Amikor azt olvastam egy 1846-os újságban, hogy Debrecen erkölcseiben egyszerű, ép és egészséges, azon nyomban kedvem (és időm) támadt belemerülni a város viselt dolgaiba. A jó hír az, hogy Debrecennek kifejezetten jó volt a sajtója a korszakban. Pozitív a kontextus, és áthatja a reménykedés a közeli szebb jövőben: a debreceni bíró pár év múlva Pesten fog ebédelni és otthon vacsorázni.
Lássunk néhány részletet.
Már van utcavilágítás a városban, három artézi kút is működik, sőt a Szent Anna utcában egy ültetett sétány is emeli a városképet. A polgárok két kaszinóba szerveződtek, melyeket közkeletűen csak nadrágos kaszinónak, vagy gatyás kaszinónak hívnak. Nadrágos kaszinó volt az úribb, gazdagabb, előkelőbb. Eredetileg az olvasás népszerűsítésére és a "jobb ízlésű társalgás" terjesztésére alapították, amely célok számomra azt mutatják, lehetett ebben még némi deficit. A nagy sikert a nadrágos kaszinó mégsem ezekben a célokban érte el, hanem abban, hogy az egyesületi tagdíjakból befolyt jövedelmet befektették a városi infrastruktúrába. A nagyerdei gőzfürdő pedig "a lakosság nagy kényelmére és mulatságára szolgál".
1844-ben szokatlan körülmények között fejezték ki a civisváros polgárai politikai érzelmeiket. Megjelent egy mutatványos a városban, aki optikai mutatványokkal szórakoztatta a fizetővendégeket. Az optikai mutatvány abból állt, hogy egy ún. varázslámpával képeket világított egy vászonra. A vetített képes bemutatón a korszak politikusainak portéi is sorra kerültek, de a mázolmányokra a közönség gúnykacajjal reagált.
