1939-ben vagyunk. A közúti motorizáció még mindig igen alacsony színvonalú hazánkban. Személyautóból például alig 27 ezer darab fut az utakon. A potenciális vevőkör alacsony létszáma ellenére az Uhri Testvérek karosszériagyár előrukkol egy lakókocsival.
A marketing kevésbé a kempingezni vágyók autótulajdonosok szűk rétegét célozta meg, sokkal inkább a kereskedelmi utazókat. Az elképzelés a következő volt. A hivatalból szinte folyton úton járó kereskedelmi utazók, akiket a foglalkozásuk öt-hat napra is elszakít a családjuktól, örülni fognak egy lakókocsinak. A lakókocsi birtokában nem kell mindig más hotelben megszállni, más ágyban pihenni és nem kell a poloskás ágyaktól sem tartani.
A kereskedelmi utazó tehát hétfő reggel elindul Komáromba, a város határánál álló benzinkútnál lekapcsolja a lakókocsiját, majd a benzinkutasnak kifizetett némi borravaló után elindul a dolgára. Este visszatér a benzinkúthoz, és megalszik a lakókocsijában. "Reggel frissen ébred, hiszen otthon van. A mosdónál megborotválkozik, megmosdik, és saját poharából öblíti ki a száját. A következő állomáson, Lévánál ugyanez a recept."
A passzióból utazgató turistáknak pedig azért lesz jó ez a lakókocsi, mert "végre egyszer cselédség és kiszolgálás nélkül" is élhetnek, lenge öltözetet viselhetnek és sutba dobhatják a fárasztó társadalmi kötelezettségeket.
Sikeres lehetett ez a termék? Nem hiszem.