Timelord

A szocialista Magyarország és a hiány kapcsolatáról nálam messze hivatottabbak írtak alapműveket. Most jöjjön mindennek a humoros oldala, azaz a Kádár-rendszer és a hivatali korrupció fejlődéstörténete három felvonásban.

Az első rajz 1966-ban született, és a többértelmű szavakkal való játszadozás tipikus példája. A második kép 1976-ból származik, alkotója már nem lacafacázik a szavakkal, semmi szemérmesség, belecsap a közepébe. Az utolsó, 1989-ből származó remek karikatúra pedig már a korrupciós elszámoltatás felett önmagukat nyugtatgató bürokratákat ábrázolja.

Olvasom a hírt, hogy újratárgyalják Hóman Bálint életfogytiglani elítéltetését. Rögtön eszembe jutott ez az 1945-ös karikatúra Hómanról.

Történészek körében hallottam azt a szóbeszédet, hogy Hóman pusztán gyávaságból nem menekült ki arról a minisztertanácsi ülésről, amelyik megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést.  Hogy mindezt lehet-e tényekkel is igazolni, azt bevallom nem tudom. Azt viszont igen, nagy történész volt.

"Asszonyi állat"  - így jellemezték az 1850-es években Pepita de Oliva spanyol táncosnőt, aki szexuálisan fűtött, visszafogottságot nem ismerő, szenvedélyes táncával felcsigázta a férfi állatok úri kedvét. Az volt az általános vélemény, nincs férfi, aki ellen tudna állni a hölgynek. "A jelenkor ezen légvirága" többször megfordult Pesten is, zajos sikert aratva.

A "szépség tündérnője"  Pesten egyetlen fellépéssel 500 forintot keresett, a rajongóktól pedig annyi virágot kapott, hogy "egy hatlovas szekér sem lett volna képes egyszerre elhordani".  Ráadásul, a táncosnő kifejezetten okosan bánt a szexuális vonzerejével - a korabeli források feljegyezték, hogy az ajándék virágokból kisebb csokrokat készíttetett, melyeket szuvenírként osztogatott a hódolóinak.  A szuvenírek tulajdonosai nyilván könnyebben felidézhették vágyaik tárgyát. 

De a java csak most következik.

Pontosan 124 évvel ezelőtt, 1890. október 3-án a budapesti újságíróknak egy különleges élményben volt részük,  Kossuth Lajos néhány nappal korábban fonográffal rögzített beszédét hallgathatták meg. Az aradi vértanúk szobrának felavatása alkalmából írt beszéd tartalma különösebben senkit sem érdekelt - hiszen ez is csak egy beszéd a beszédek tengerében - Kossuth hangja viszont felkeltette az újságírók figyelmét. A sajtómunkásokat a rögzítés technikája, Kossuth ismerős, de rég elfeledett hanghordozása, a beszéd érthetőségének minősége kötötte le.

Erről az eseményről készült az alábbi karikatúra. A rajz a kétértelműségre építő nyelvi humorból táplálkozik. Kossuth hangját ugyanis nem a cenzúra foglalja le, hanem a meghallgatásra váró és sorban álló újságírók.

A szervezők Kossuth hangját levitték Aradra is, a beszédet pénzért bárki meghallgathatta.

A korabeli leírásokból tudni lehet, hogy Kossuthot a felvétel érzelmileg megindította, "rázta a zokogás".  Arról, hogy a hallgatóságban keltett-e mindez erős felindulást, sajnos nem maradt adat. A három hengerre rögzített beszéd első két hengere - valószínűleg a leggyakrabban lejátszott darabok - elpusztultak. A beszéd utolsó részét tartalmazó harmadik hengerre már kevesebben voltak kíváncsiak. És ez a magyar örökségvédelem mázlija.

A legritkábban játszott hengert a Széchényi Könyvtár őrzi.

A most bemutatott képeket egy több mint háromszáz lapból álló gyűjteményből válogattam ki. A képeslapokat egy tizenéves magyar fiatalember küldte Svájcban élő szüleinek. A kiskamasz több társával 1944 nyarán egy nagyobb  -  vagy, talán több kisebb - kerékpáros túrán vett részt Svájcban.

A képeslapok nagy száma miatt még a látszólag semmitmondó üdvözletekből is ki lehet bontani a történetet: egy szolidan élő, takarékos életvitelű, de mégis igényes és magas színvonalú neveltetést nyújtó magyar családról van szó. A fiú a kerékpártúra egyes állomásairól tudósítja szüleit. A rövid szövegek tisztelettudóak, a képeslapok feltűnően nagy része pedig madártávlatból mutatja a meglátogatott településeket és a tájat. Szinte bizonyos, hogy a nagy távlatok, a páratlan kilátás lenyűgözte a fiút, és önkéntelenül is ezeket a lapokat vásárolta meg. A gondtalan boldogságába a háború rettenete nem szűrődik be.

Tucat történet, gondolhatjátok. Van azonban ebben a sztoriban egy mozzanat, amelyik igencsak kedvemre való, és érzéseim szerint messzemenő üzenetet hordoz. A gyerek - immár felnőttként - élete végéig megőrizte a szüleinek írt képeslapjait. Fontosak voltak, mert pótolhatatlan személyes emlékeket hívtak elő.

Úgy gondolom, a gyűjtemény valódi értékét pontosan ez a személyesség adja, és nem pedig az, hogy az antikvárius piac mennyire taksálja a lapok értékét. Tanulság? Ne dobjátok ki emlékeiteket, és ne kótyavetyéljétek el őseitek múltját.  Önbecsülésből jeles.

Az Arany Sas szálloda a mai Kossuth Lajos utca és Semmelweis utca sarkán állt egykoron, ott ahol később az Országos Kaszinó (a szocializmusban a Szovjet Kultúra Háza) működött. Az alábbi, 1857. októberéből származó számla egy háromnapos pesti tartózkodás egyetlen emléke. Az ismeretlen utazó nem saját fogattal, hanem valószínűleg vasúton, vagy gőzhajón jött a városba. Nem a szállodában étkezett, nyilván ügyes-bajos dolgait intézte.

Miért érdekes ez a számla? Mert világosan látszik, hogy a szobaár nem tartalmazta sem a fűtést, sem pedig a világítást. Sőt, a fogadó házicselédjeinek szolgálataiért is külön kellett fizetni. Érdekes az istálló és a kocsiszín használatáért felszámítható tételek listája is. Az Arany Sasnak hatalmas kocsiszíne és istállója volt.  Mindez különösen fontos lehetett a vidéki kereskedőknek, akik az áruval megrakott fogataikat szemmel tudták tartani.