Timelord

A Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének sztoriját nem nehéz kitalálni. Ha jól ment a köztisztviselőknek, akkor jól ment a szövetkezetnek is, ha válság volt, akkor pedig együtt szívtak. A szövetkezet budapesti bolthálózata az 1920-as években futott fel.

De beszéljenek inkább a képek.

A szövetkezet székháza

A szövetkezet székháza a Mester utca és Tinódi utca sarkán állt. Az épületet Sándy Gyula tervezte, 1907-ben készült el. Ebben működtek az irodák, de itt voltak a bútor-, gyümölcs-, és fűszerraktárak is. Nem messze tőle, az Ipar utcában volt  az autógarázs. Ma már ebből semmi sem maradt fenn.

A mai sztori egy klasszikus műveltségű, de nevét a nyilvánosságban fel nem vállaló karikaturistáról, illetve a politikai propaganda sulykolására használt - ritkán vicces - élclapok sajátos kapcsolatáról szól.

1946-ban vagyunk, a társadalom traumatizált, a közélet hisztérikus, a pártok és politikusok pedig egymás kinyírásával foglalkoznak.  A politikai helyzet érzékeltetésére a karikaturista egy világhírű, 1632-ben készült Rembrandt festményt aktualizált. A szokatlan témájú festményen egy boncolást láthatunk, melyet a boncmester tanítványai elmélyülten figyelnek.

Bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/The_Anatomy_Lesson_of_Dr._Nicolaes_Tulp

Mindez karikatúrába átfordítva a következőképpen nézett ki.

A boncasztalon fekvő demokráciát a politikai pártok vezetői állják körül. A hulla (?) mellkasán a szociáldemokraták híres jelvénye, a kalapácsos ember. A résztvevők konzíliumot tartanak. Egyenrangúak és egyformák. A rembrandti kompozícióból a rajzoló a mester és tanítványai (vagy főnök és beosztottai) felállást azonban már nem merte átvenni. Miért nem? Mert ebben a kontextusban, ezt már a politikai felelősség képi ábrázolása lenne.

Erre pedig sem a rajzolónak, sem pedig az rajzot megjelentető újságnak nem volt bátorsága.

Itt a vége, fuss el véle.

Felix Faure francia elnök (1895-1899) és a szeretőjének története meglehetősen szokványosnak indult.  Az elnök üzent a barátnőjének, ha kedve támadt egy kis barátkozásra. A szépasszony pedig felkereste egy négyszemközti tárgyalásra az Elysée palotában.  Idáig mindent könnyen el tudunk  képzelni.

Az események 1899. februárjában vettek drámai fordulatot, amikor is a köztársasági elnök éppenséggel egy légyott kellős közepén kapott szélütést. A pánikba esett Marguerite Steinheil - még rendezetlen ruhában - hívatta az elnök embereit. A kínos szituáció az elnök halálával vett még komolyabb fordulatot. A váratlan haláleset körülményeit a szélsebesen szétterjedő pletykák ugyanis tovább színezték: a pletykák arról szóltak, hogy a halál orális szex közben érte az elnököt. Nem nagy ügy, gondolhatjátok joggal. Igen ám, de ezt a sztorit a 19. század álszenteskedő és szemforgató közéletébe kell belehelyezni, ráadásul mégiscsak egy nagyhatalmi tekintélyét féltve őrző ország első emberéről volt szó. Egy szónak is száz a vége, a pletykákkal, és a szerető személyével ezért a sajtó ekkor még igencsak szőrmentén foglalkozott.

A Rákosi-korszakban még az alapvető élelmiszerek beszerzése sem volt egyszerű. A rendszeresen fellépő időszakos élelmiszerhiány (hús, burgonya, tejtermék), illetve az áruellátás zavarainak enyhítésére a hatóságok Budapesten átmenetileg engedélyezték a disznóvágást. Hogy mindez hogyan zajlott le, és ténylegesen hányan vállalkoztak erre a megoldásra, azt nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy 1954-ben csak a Józsefvárosban 72 istállót számoltak össze. Az istállókban a fővárosi szekérfuvarozó vállalat lovai mellett teheneket és disznókat is neveltek. Közegészségügyileg a legrosszabb a helyzet a Tömő és Sárkány utcákban volt, mert itt a lakóházak mellett  több istálló is működött.

A városi disznótartás jelenségére a Ludas Matyi is reagált. Az alábbi rajzok azt sugalmazzák, nincs semmi baj az újfajta módival. A disznóügyek beleilleszkednek a lakóközösségek jól ismert, hétköznapi, apró-cseprő konfliktusaiba.

Itt a vége, fuss el véle.

A száz éve működő Panama-csatorna története közel 140 évre nyúlik vissza. A csatornaépítés 1880-as évtizedét az építőmunkások szenvedése (és tömeges elhalálozása), a vállalkozók kapzsisága és a befektetők által megvásárolt politikusok cinkos hallgatása jellemezte. A tőkehiánnyal küszködő francia csatornaépítő társaság egyre újabb és újabb részvényeket bocsátott ki, sőt egy Panama-sorsjátékot is szervezett. Behálózták a francia kormány és az országgyűlés "gyönge jellemű" tagjait, és persze megfizették a "kapzsibb természetű" hírlapszerkesztőket is. A most bemutatott 1882-1889 közötti fényképek egy a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött albumból származnak. Akkor készültek, amikor még senki sem tudta, mit is jelent a panamázás.

A telefon előtti világban a kommunikáció leggyorsabb - és persze a legdrágább - formája a táviratozás volt. Pesten az első távírda állomás 1850-ben a Károly-kaszárnyában nyílt meg. Budán csak három év múlva, 1853-ban kezdte meg a működését egy kisebb távírda. A budai várban berendezett távírda eleinte magánszemélyek sürgönyeit nem is fogadta.

A hírek áramlásának a sebessége varázslatos élményt jelentett őseinknek. Sajnos, a táviratozás e korai időszakából igen kevés adat maradt fenn. 1855-ben egy nagy pesti jégeső után Bécsből - távirattal - rendelték meg a táblaüvegeket. Vagy például egy 1859-es színházi kritika szerint, a Nemzeti Színházban nagyobb sikert lehetne elérni, ha az aktuális színdarab helyett pusztán a a legfrissebb távirati sürgönyöket olvasnák fel a nézőknek.

Távírdavezetékeket nemcsak az állam, hanem magánszemélyek, és vállalatok is létesítettek. Legelsőként egy a mai Váci utca - Kristóf tér sarkán álló gyógyszertár, a tulajdonos emeleti lakása és a laboratóriuma között készült el a vezeték. 

A budapesti központi távírda állomás a mai Petőfi Sándor utcában, a főposta épületében működött.  A képen a sürgönyfeladás termét látjuk 1874-ben. A hivatalnokok a sürgönyök szövegét csőpostával továbbították az épület emeletén üzemelő gépterembe. Táviratokat éjjel-nappal fel lehetett adni.

Az alábbi humorosnak szánt költeményt Kakas Márton álnév alatt Jókai Mór írta 1862-ben. Jókai a teszetosza, a magyar-mivoltukat önmagában teljesítménynek tekintő urambátyámos mentalitást figurázza ki. Jókai üzenete: a hazaszeretet nem elég.

A nagyszájúságban kimerülő rátarti mentalitásnak erősek voltak a gyökerei. Ugyanerről szól:  http://timelord.blog.hu/2013/08/14/ne_bantsd_a_magyart_959 

Érdemes megnézni még:  http://timelord.blog.hu/2012/03/18/vasutellenesseg_nemzeti_mazban