Timelord

Érkezett egy kérdés: hogyan változott Budapest tömegközlekedési hálózata az 1950-es években. Az alábbi lista egy 1961-es, az Országos Tervhivatal részére készített előterjesztésből származik. Jó böngészést!

1901. áprilisában magyar-angol labdarúgó mérkőzést rendeztek. A meccs a magyarok számára vereséggel végződött, hat gólt kaptunk és egyet sem rúgtunk.

Mivel vigasztalták magukat a focirajongók? Erről szól az alábbi karikatúra.

Igaz, hogy elpáholtak bennünket a focipályán, de az angolok csapatok vesztésre állnak a búr háborúban. A valóságban persze nem így történt, 1902-ben az angolok a csatamezőn is győztek.

Itt a vége, fuss el véle.

Olvasom a hírt, (http://index.hu/kultur/2013/11/23/ilyen_lehet_5_ev_mulva_a_varosliget/)

hogy újjáépítik a Közlekedési Múzeum kupolacsarnokának tetejét. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó.

A Közlekedési Múzeum mai épülete az 1896-os millenniumi kiállítás számára felépített Közlekedési Csarnokból származik. A fotón a Közlekedési Csarnok építését láthatjuk az 1890-es évek közepén.

1901-ben járunk. Magyarország településeit százezer kilométernyi távírdahuzal köti össze. Az alábbi térkép a Budapestre befutó kábeleket mutatja rendkívüli részletességgel. A térképet nagy felbontásban tettem fel (jobb klikk, mentés), érdemes letölteni. Jó szórakozást.

Mikor keletkezett az "unom a banánt" beszólás? Annyit sikerült kiderítenem, hogy az 1950-es években - amikor banánt vásárolni abszolút lehetetlen volt - a magyarok széleskörűen ismerték és használták ezt a szólást. Nyilván nem véletlenül. A beszólás pusztító erejét ez a többértelműség biztosította. Az unom a banánozók ugyanis éppenséggel nem a banánt unták. 

A szocializmus és a banán kapcsolatáról következzék néhány karikatúra. A Kádár-korszakban persze időnként már lehetett banánt vásárolni, de a banán még mindig a jólétet és az árubőséget szimbolizálta. 

A 19. századi sajtócsalások klasszikus esete következik.

A sztori előzménye, hogy az illusztrációk előállítása (helyszíni rajzoló, a fametsző munkája) egyrészt lassú, másrészt igencsak drága mulatság volt. A magyarországi képeslapok nemigen engedhették meg maguknak azt a profizmust, amit a nyugati képes hetilapok folytattak. A nagy példányszámban eladott Illustrated London News például az angol birodalom fontos eseményeit képekben is bemutatta. Ilyesmi sem a Vasárnapi Újságnál, sem pedig a versenytársainál nem volt elképzelhető. A hazai lapok illusztrációinak egy jelentős része ezért nem eseményekről, hanem könnyen értelmezhető érzelmekről (búsulás a nemzet felett, merengés a távolba, édeskés bájolgás) szólt.

De az élet, akkor sem csak ilyesmiből állt. Az újságolvasók városábrázolásokat, portrékat, sőt a méregdrága  eseményképeket is igényelték. A szerkesztőségek számára nem maradt más, mint a költséghatékony képlopás. Az volt a bevett gyakorlat, hogy néhány évvel korábbi, más újságokban megjelent rajzokat közöltek újra és újra a szerkesztőségek, azt sugalmazva: frissen, a lap számára készült alkotásokról van szó. 

A képlopás alábbi példája azonban különösen durvára sikeredett. Ebben az esetben nemcsak átvettek egy korábbi ábrázolást, hanem az ábrázolást megváltoztatva, eredeti jelentéséből teljesen kiforgatva közölték. Hamisítást ez, a javából.

1867: kikötői élet és a fiumei kereskedelmi akadémia

Joggal gondolhatjátok, hogy egy olyan egyszerű kérdésre - meddig létezett a fővárosban a lovakkal történő hajóvontatás, és mikortól vették át a lovak helyét a gőzösök - tudjuk a választ. Nos, a helyzet nem ilyen egyszerű. Az 1850-1860-as években a városi hatóságok legkevesebb négyszer tiltották be a hajóvontatást. A többszörös tiltás mutatja: a lovak apró lépésekben, fokozatosan tűntek el a budai Duna partról. 

Hajóvontatás a budai oldalon 1827-ben, a még nem létező Várbazár helyén 

Az első kép a mai Fortepanos bővítésből származik. A felvétel a sárospataki vártorony tetejéről készült, pillantás a belvárosra az 1950-es évek második felében. A második képet idén nyáron lőttem.