Magyarországon a kerékpározás, és a kerékpáros kultúra az 1880-as évektől indult rohamos fejlődésnek. A századelőre megszilárduló kerékpáros kultúrát az országszerte működő több száz  kerékpáros egyesület közvetítette. A kerékpáregyletek túlnyomó többsége nem sportegylet volt, nem arra szerveződött, hogy a tagjaik gyorsasági versenyeken induljanak. Az volt a tipikus, hogy az egyesület kerékpáros kirándulásokat, város közeli bulikat szervezett, tagjai pedig közösen kocsmáztak és múlatták az időt.

Kolozsvári kerékpárosok 1888-ban

A kerékpáros egyletek szédületes terjedését a kivagyiság is erősítette. Az egyesületek ugyanis kötelező egyenruhát és kötelező egyesületi jelvényt is előírtak tagjaiknak. Ezek a külsőségek a hétköznapokban azt jelentették, hogy a bicajost még véletlenül sem nézhette egy idegen kerékpáros kifutófiúnak, vagy más, a kerékpárt munkaeszközként használó embernek. A 19. század végére ugyanis a kerékpár ára egyre csökkent, és használata megjelent a munka világában.

A kerékpáros turizmus terjedésének hazánk legendásan vacak útjai szabtak gátat. A szilárd útburkolatok hiánya mellett a kerékpárosoknak fel kellett készülni a falusi lakosság várható ellenszenvére is. 1899-ben például Kerepes község lakosai több esetben megverték a falun átkerekező biciklistákat a nagy sebességük miatt. Ha egy kerékpáros balesetet okozott, számíthatott az azonnali megtorlásra. A kezdőknek nem véletlenül javasolták, hogy gyanús kinézetű emberek mellett lassítsanak.

Az előítéletek karakteres része a női kerékpárosokat sújtotta. A közvélemény egészségtelennek, szemérmetlennek és nőietlennek tartotta a női kerékpározást. (A nők és a kerékpár kapcsolatáról bővebben: A szexi velocipéd. Lásd: http://timelord.blog.hu/2012/04/28/a_szexi_velociped )

Mélyen alábecsülve a női szervezet teljesítőképességét az orvosok napi 50-60 kilométert tekintettek maximálisan megengedhetőnek.

A női kerékpározást tehát a közvélemény igen lassan fogadta el. 1897-ben egy polgárcsalád idős nagyasszonya így fogalmazta meg ellenérzéseit az újfajta módival:  „Ami a férfiakat illeti, nagyon egészségesnek és szépnek is találom ezt a sportot, de azt már túlzásnak tartom, hogy a nők is kerékpározzanak. Ez amolyan századvégi felfogásnak gondolom, mely a nőknek főzőkanál helyett szavazólapot ad a kezébe és étel kóstolás helyett cigarettával kínálja.”

Itt a vége, fuss el véle.